Az első dolog amit megosztok veletek az egyik vers amit írtam:
Legyek
Csendben járok, zajt nem csapok,
Én itt csak megfigyelő vagyok.
Testem merev, nem mozdul;
Szemem üvegesen felfelé bámul.
A közelben egy kutya csahol,
Nedves orra már arcomhoz simul.
Megzavarja a legyeket, nyüszít, a magas fűbe lapul.
Gazdája már hívja, de ő mellőlem el nem mozdul.
Nagy sikoly, sírás, pánik;
Nem soká' szirénák zaja hallatszik.
Nyomozók és mentősök nyüzsgése megtöri a csendet,
Kutatnak, ki hagyta itt ezt a gyönyörű testet?
Fejemhez alvadt vér tapadt,
Ruhám koszos és szakadt.
Gyenge pulzusom még alább hagy,
De a mentős szól hozzám; Ne add fel, már jó kezekben vagy!
Elsírnám, hogy mi bajom, ki tette ezt velem,
De ajkam nem mozdul, nyelvem hideged pihen.
Nincs szívhang, újra kell éleszteni! - kiált fel hirtelen,
de hangja már a távolból szól, szavát már nem érthetem.
A szirénák elhallgattak, óvatosan letakarnak.
Fekete zsákhoz fekete vérem párosul, visszacsalogatva a légy rajt családostul.
Késő van, mindenki fárdt, menjetek hát aludni, legyek.
Ti végig itt voltatok, mindent láttatok és éreztetek.
Láttátok ahogy üldözőm kerget, majd a földre taszít,
Remegő szájamhoz alkoholos rongyot szorít.
Éreztétek a szelet mely a kutya ugatását idefújta,
Éreztétek teste ingatag mozgását mikor gyáván menekülőre fogta.
Jöjjetek, gyűljetek, kedves, mindent tudó legyek.
Nem zavartok, ne féljetek; kezem el nem heseget.
Hallom örömötöket, vérem szaga ámor mindenkinek.
Aztán térjetek nyugovóra, késő van, pihenjetek.
Hát gyertek csak, aludjatok velem.
